Túlélésre játszunk...

Minden egyes nap, újra és újra elolvasom a leírtakat...Na nem mintha nem emlékeznék a rettenetes pillanatokra :/ Valami mégis erre késztet... Amolyan önsanyargató lettem.:( Úgy érzem , hogy ilyenkor nincs más csak én és a gyászom. Lehet sírni úgy és annyit, amennyit csak szeretnék, nem kell tartanom magam, nem kell maszkot viselni a külvilágnak. Mert bármilyen hihetetlen is az emberek elvárják, hogy állj fel, menj tovább úgy, mintha mi sem történt volna. Döbbenetes dolgokkal szembesülök: egyszerűen nem értik, hogy "miért gyászolok"?? :S A "kedvenc" vigasztaló szavak , amit eddig hallotam ( legalábbis szeretném azt hinni, hogy valóban vigasztalni akartak...) : -Jaaaj, majd lesz másik...  Mi a baj, miért sírsz?... Nekem is meghalt az anyukám...
Nem is értem..., úgy gondolják, hogy az Angyalkám egy elnyűtt cipő volt és majd lesz másik???? És bár nagyon szeretem az édesanyámat, ha választanom kellett volna kettejük közül, nyilván nem így döntök... Nem ez az élet rendje!!!! A szülő SOHA, DE SOHA ne temesse el a gyerekét!!!! A temetés a gyerek kötelessége és nem fordítva! No de kár is ezen morfondírozni, és persze ez a "választás" is hülye gondolat, csak nagyon bedühödöm amikor szinte szánalmas hülyének tartanak, mert más ember lettem amióta nincs velünk kicsi Vajk :((((((

Kedden kezdek újra dolgozni, elég vegyes érzésekkel...Jó volt a lakás biztonságában lenni, csak hát Péter is dolgozik, Hanna oviban és nekem marad a négy fal és a temető:((( Ellenben jó lesz kimozdulni, emberek közé menni, csak már előre félek, hogy majd százszor kell elmondanom, hogy igen, meghalt a kisfiam, igen , beteg volt, stb...stb...Látom előre ahogy összesúgnak a hátam mögött, hogy igen, ő az... Azért remélem több lesz a jó oldala, mint a rossz. Be kell látnom, hogy bár én már sosem leszek a régi, mert egy részemet elvitte magával az Angyalom, de menni kell előre, ha mást nem Hannáért!!!! Úgy szeretem!!!!!:)))))

Voltam ma vásárolni és találkoztam egy régi ismerőssel, akikkel még valamikor akkor találkoztunk amikor Vajk még a pocakban lapult. Kérdezte mizu, mire mondtam neki, hogy kezdek dolgozni, stb... Azt kérdezte: ilyen korán? És a kicsivel mi lesz?? :/ Na ezek eléggé gyilkos pillanatok:(((( Minden seb azonnal felszakad :((((
Nem beszélve az estéről...Kimentünk Hannával Vajkhoz. Gyújtottunk gyertyát. Majd elő szedett a zsebéből egy madár tollat és egy műanyag kisautót ( cukorka volt benne :D ). a monológja pedig: Kis Vajk! Hoztam neked egy tollat ( már nem az első, mondtam is Péternek, hogy lassan úgy néz ki a sír, mint egy indián kegyhely :D ) és egy autót. Bocsi, de rózsaszín, de holnapra megkeresem a zöldet és akkor kicserélem. Tudom, hogy nem tudsz vele játszani, de én kihoztam neked, mert szeretlek. :((((( Majd lehajolt és megpuszilta  a sírhantot ...:((((((((   Nem tudtam szólni a meghatottságtól, csak sírtam:( Helyesen rám nézett és felmutatott a Holdra: ne sírj anya!! Ott lakik fent a Hold mögött. Majd egyszer felszállunk egy repülőre és megnézzük :(((((

Mióta nem írtam eltelt a rettegett Karácsony is. :( Teszek fel néhány képet, hogy Ti , akik velem vagytok ezekben a nehéz időkben, ne csak a szomorúságot olvassátok, hanem egy kicsit betekinthessetek a családom életébe. Vannak azért mosolygósabb napok is. A Karácsony Hannának természetesen nem a gyászt jelentette, hanem az önfeledt örömet :) Nekünk nehéz volt, nagyon....Egyenlőre túlélésre játszunk ...

És a képek. Remélem örültök neki :)

     

Ez kicsi Vajkunk karácsonyi ajándéka, közösen csináltuk Hannával és Péterrel.