Szülinap

A 28.héttől nagyon nehezen viseltem a terhességet. Feszített a rengeteg víz, ami hétről hétre mindig csak több lett. A szülés előtt pár nappal már nem bírtam egyedül öltözni, hogy a cipő felvételt  már ne is említsem....

A testi tünet egy dolog, de meg kellett birkóznom azzal is , hogy vajon mi lesz velünk? Vajon élve születik a kisfiam? Kihúzzuk e együtt a terminust? Stb...Stb....

Szeptember 4-én, szombaton, már mondtam a páromnak, hogy én úgy érzem elég sokat keményedik a hasam. Persze nem is mindig tudtam elkülöníteni a keményedéseket, hisz folyamatosan olyan volt a pocakom, mint a szikla.
Lefeküdtünk, úgy éreztem jobb egy kicsit. Átaludtam az egész éjszakát, ami már jó ideje nem fordult elő.

Reggel én ébredtem először . Picit csipkedett ugyan a hasam alja, de semmi egyéb. Elkezdtem főzni. Közben felébredt a párom és beállt kuktáskodni, ezért még arra is jutott időm, hogy magammal foglalkozzam egy kicsit. Elvonultam a fürdőbe, hajat mostam, zuhanyoztam, mint aki érzi, hogy hamarosan indulni kell... Közben pedig szép csendben tágultam, aminek  semmi jelét nem éreztem.
Délelőtt 10 órakor jött az első fájás. Telefonáltam a védőnőmnek, aki azt mondta irány a kórház és mindenképp Győrbe, mert Sopronba nincs PIC. Ahogy letettük a telefont megérkezett az újabb fájás, az elsőtől számítva kb. 3 percre. Csak annyit bírtam kinyögni apának: mentőt, most!!!

Mire a mentő megérkezett, megnyugodtam, elköszöntem a hercegnőnktől. Lehet furán hangzik, de egyfajta megkönnyebbülést éreztem: vége a bizonytalanságnak, meglátom a kisfiam és elkezdhetik gyógyítani Őt!!!

Aztán becsukódott mögöttem a mentőautó ajtaja és nagyon egyedül éreztem magam. Péterem nem tudott velem jönni, először Hannát kellett elvinnie a mamához.
Nagyon gyorsan jöttek a fájások és a magyar egészségügy problémáival  ebben a helyzetben kellett szembesülnöm: a tőlünk 6 km-re lévő városig legalább 6-szor utasították a mentősöket, hogy hova vigyenek: Sopron..., inkább Győr...., mégsem jó, nem oda tartozunk területileg, mégis csak Sopron....., nem inkább Győr, mert ott van PIC....Szóval no comment. A mentő tiszt bedühödött és ordítani kezdett, hogy döntsék már el, mert ez a baba itt fog megszületni, amivel még nem is lenne nagy baj, de koraszülött, 31 hetes. Eltelt egy pár perc és jött a végső döntés: Győr. Nagyon örültem , mert ott egy épületben lehettem Vajkkal, ha viszont Sopronba visznek, sosem láttam volna élve.........:(

Kalandos út után végre megérkeztünk a kórházba, ahol az orvosok és legfőképp az én meglepetésemre kiderült: császárra nincs idő, Vajk legkésőbb 20 perc múlva megérkezik! :)
Egy velem egykorú, szimpatikus doktornő vizsgált meg és biztatott, hogy már csak egy kis pereme van a méhszájnak és segíthetek megszületni a kisfiamnak, de addig  ne nyomjak, még ha nagyon kell, akkor se.
Időközben befutott a férjem is és diszkréten hagytak bennünket egy pár percig. Adott egy nagy puszit a fejemre és ezt súgta a fülembe: ITT VAN. Ahogy felnéztem , megláttam a "kedves doktor urat", aki pár héttel előtte olyan minősíthetetlenül bánt mind velem, mind a férjemmel.
Szóltak neki, hogy dongalábú babát várnak és gondolom, beugrott neki ez eset, mert nyilván neki csak egy eset voltunk a sok közül. Talán egy kicsit érdekes eset, mert oda ette a fene....
Megvizsgált ő is , közölte : eltűnt a méhszáj, lehet nyomni.... Azt hittem bele őrülök a fájdalomba.., tett róla, hogy ne legyen méhszáj. Ezért is megyek 23-án műtétre, de erről majd később.
A kitolási szak pont olyan volt mint a vajúdás: villám gyors:)
Éééééés: 2010.szeptember 5-én 11:45-kor megérkezett VAJK babánk
Csak azt kérdezgettem: él?él?él?él?él?él? A férjem kiabált, hogy gyönyörű, nézd meg és éreztem, hogy lepisilnek ..:):):):)
Kinyitottam a szemem, megláttam  a kis hercegem : maga volt a CSODA!!!
Ebben a percben tudatosult bennem, hogy csend van...nagyon nagy csend....a kisfiam nem sír....a szülőszoba, ahol most éktelen oázásnak kellene lenni, most néma....csak a gyors léptek zaját hallom, ahogy viszik Vajkot .
Mondtam a férjemnek, azonnal menj utánuk és ő  szó nélkül indult, bár láttam rajta, hogy maradni szeretne. Intettem neki: menj csak, én megleszek.
És abban a pillanatban meghallottam a fiamat: nyöszörgött!!!! Boldog voltam, nagyon!!! Mondtam, hogy : nem is sír, inkább csak nyávog, mint egy kiscica. A kedves doktornő mosolygott és biztatásként ennyit mondott: fog ő még sírni eleget!!!

Lehunytam a szemem és próbáltam elhinni a szavait!
VAJK, 40cm és 1500gr

Másnap

Beértünk a győri kórházba. Mindenhol boldog kismamák, amerre csak néztünk...Mi pedig ültünk ott , mint két rémült kisegér és csak arra gondoltunk, hogy ez nem velünk történik és nincs is semmi baj...

Behívtak bennünket. A " kedves doktor úr " ridegen, kimérten és alig hallhatóan hellyel kínálta a férjem, engem pedig utasított, hogy tegyem szabaddá a hasam. Szegény Petim, annyira zavarban volt, hogy csak állt a lábamnál és nem mozdult... Erre a doki ráripakodott, hogy üljön már le. Elkezdte a vizsgálatot, közben befutott még egy orvos ( ő nagyon szimpatikus volt, még egy megnyugtató simogatásra is tellett tőle ) és a két szonográfus is. Nagyon halkan beszéltek , a rémülettől nem halottunk semmit, csak bámultuk a képernyőt és akkor megláttuk a lábát. Kicsit befele tartotta, még össze is néztünk a párommal kérdőn: te is látod??
Aztán jött a diagnózis: mindkét oldalon dongaláb, combcsont kissé rövidebb, magzatvíz az átlagnál lényegesen több.
Csak az kattogott a fejemben, hogy de hát ez gyógyítható!!!! Amikor ennek hangot adtam a válasz ennyi volt: ne a lábával foglalkozzon, van itt más is! Könyörgöm honnan tudtam volna?? Megkérdeztük mi az? A válasz kimérten, részvét mentesen ennyi volt: arra gondolok, hogy kromoszóma rendellenesség, de nem tudom milyen. Tipikus jelek nincsenek, de szülés után majd kiderül. Magzatvíz vételnek értelme nincs, mert a terhesség 27. hetében jár, úgyhogy ezt a gyereket már meg kell szülni!....Majd kiviharzott..
Ilyen mértékű bunkóságot még soha nem tapasztaltam!!!!
Aztán megállíthatatlanul elkezdtünk sírni. Mindketten. A szonográfus hölgy vigasztatalt bennünket, hogy azért ne adjuk fel, hátha megússzuk a lábacskájával, bár ő is elismerte, hogy ettől nem lenne ilyen bazi sok a víz.
Úgy támolyogtunk ki a rendelőből... Két összetört , síró ember a boldog kismamák közé... Láttam a rémületet az arcukon és, hogy óvón a hasukra teszik a kezüket....

Haza felé egy darabig szótlanul ültünk egymás mellett a kocsiban, aztán megtörte a férjem a csendet: "Na és? Kicsit kacskalábú lesz, de akkor is lesz olyan focista, mint a magyar válogatott!!! "
Abban a pillanatban ( ahogy most is ), arra gondoltam, hogy milyen jó , hogy ő a férjem!!!!
Mire haza értünk szinte minden lehetőséget átbeszéltünk. A lábát rendbe rakják, keresünk egy jó sebészt, ha esetleg arra lenne szükség. De felkészültünk a legrosszabbra is: imádkoztunk, hogy ha nagyon nagy a baj, ne szenvedjen...

Augusztus 12, amikor elkezdődött a rettegés...

Augusztus 12 , csütörtök

Délután egymás kezét szorongatva, boldogan várakoztunk a rendelőbe. Vártuk, hogy meglássuk azt az édes kis pofit, amiről már olyan sokat fantáziáltunk! :)
A hölgy nagyon kedvesen fogadott bennünket, férjemet leültette, tőle vagy százszor megkérdezte kényelmesen fekszem e? Jó volt, hogy emberként bántak velünk a kórházi rossz tapasztalatok után...
Pityeregtünk amikor megláttuk Vajkot... Pontosan úgy nézett ki, mint Hanna. CSODA SZÉP VOLT!!!!!!!

Vidáman csevegtünk, egyszer csak elhallgatott az Uh-os. Kérdeztük, baj van? Így utólag visszagondolva csak össze-vissza beszélt, hogy nem jól fekszik a baba, nem tudja rendesen vizsgálni a szívét, stb, stb......
Intézett egy diszkrét és gyors telefont és arra kért bennünket, hogy mivel a főnöke már elment, jöjjünk vissza másnap reggel 8-ra. Szeretné ha ő is megnézné Vajkot, mert ő csak szonográfus , de a doktor úr rendelkezik C kategóriás Uh végzettséggel és ő majd tájékoztat bennünket....
Amikor kérdeztük, hogy mivel tartozunk azt mondta semmivel, mert időközben kikapcsolta a cd írót is , így nem kapunk felvételeket. " Majd holnap " - mondta.
Akkor még nem értettük miért, de sejtettük, hogy gond van.
Mindenféle járt a fejünkben: szívbetegség, agykamra tágulat, gyomor szűkület......Semmit nem mondott ki konkrétan, de eü-s végzettségemből kifolyólag értettem, hogy ezeket helyezte kilátásba a telefon beszélgetés során, amikor a szülészettel beszélt....

Minden megváltozott

Ahogy írtam egészen félidőig minden rendben ment! Aztán eljött a 25. hét.....

Rutin vizsgálatra mentem a dokimhoz. Előtte mindenki mondta, hogy mekkora a hasam. És valóban nagynak láttam én is , de rosszra nem gondoltam, mert az első terhességemnél is gigászi pocakot növesztettem :)
Azt mondta a doki, hogy egy kicsit ő is nagynak látja, ezért csinált egy Uh-t és az átlagnál több magzatvizet látott. Úgy fogalmazott, hogy nem kell megijedni , az esetek 60%-ban sosem derül ki, mi volt a több víz oka, de jelezhet gondot is így tovább küldött egy kifejezetten Uh-ra specializálódott kollégájához.

Hétfőn kellett mennünk, következett egy teljes hét bizonytalanság... Vizsgálat közben megkérdezte tőlem, hogy mikor kell vissza mennem az orvosomhoz? Mondtam neki, hogy ettől a vizsgálattól függ: ha rendeződött a víz mennyisége akkor csak 3 hét múlva, ha nem akkor másnap este. Erre közölte: miért mit gondoltak, ez a sok víz elpárolog??? Nagyon tuskó volt!!!! Pedig a dokim elmagyarázta, hogy ez lehet pillanatnyi dolog is , és a controll Uh-n már nem sok a víz.

Másnap vissza dokimhoz, aki azt mondta, hogy ezt mindenképp figyelni kell, mert a sok magzatvíz koraszüléshez vezethet, mivel egy idő után nem bírja a méh a terhelést. Csinált ő is egy újabb Uh-t és nagyon meglepődött, mert az előző hetihez képest tovább gyarapodott a víz mennyisége....Megbeszéltük, hogy úgy is szerettünk volna menni 4D-re, akkor megejtjük most. Annyit kért csupán, hogy mindenképp kórházi háttérrel rendelkező Uh-ra menjek, mert ott orvos leletet is adnak. haza jöttem, felhívtam a győri kórházat és egy nagyon kedves hölggyel sikerült beszélnem. Amikor mondtam, hogy baba mozizni szeretnénk, de sok a magzatvizem is már 2 nap múlva mehettünk is .

Az első 20 hét

Álomszerű terhességem volt, mármint ami a leleteket illeti....:) Ugyanis a kőkemény hányós korszak most sem került el, de már rutinosan kezeltem a helyzetet, mert Hannával még az utolsó napon is hánytam :S

A 12 hetes Uh-n minden rendben volt, tökéletes méretek . Levették a vért a Down szűréshez, amelynek az eredménye pár napon belül meg is jött e-mailben: NEGATÍV!
Megnyugodtunk, mert hát ki az aki azért nem fél ezektől a nyavalyás vizsgálatoktól...?

Elérkezett a 20 hetes Uh is, ahol szintén rendben volt minden! A doki közölte, hogy Hanna babánk kis öcsit kap november elején :)))
Nagyon örültem volna egy kislánynak is , de azért titkon reménykedtem, hogy kisfiú lesz. Hát bejött, ez volt a hab a tortán :)

2010. Március 16.

A mensim már késett egy ideje, de nem akartam magam áltatni..., sokszor előfordult már velem.
Aznap a nővéremmel mentünk vásárolni Sopronba és ahogy rohangáltunk az egyik üzletből a másikba, nagyon furán éreztem magam. Nagyon feszültek a melleim. Beugrottunk egy drogériába, gondoltam mit veszíthetek, veszek egy tesztet. Kiválasztottam a legolcsóbbat ( ha jól emlékszem 600ft körül volt :D ) és otthon késő délután megcsináltam. Hááát azt hittem elájulok amikor megláttam, hogy a terhes csík előbb megjelent, mint a controll csík :)
Kedd volt, pont a dokim rendelési napja. Egy gyors telefon után kiderült: beférek még hozzá este 7-kor.
Este már a UH képet nézegetve tervezgettünk...

Amikor még boldogok voltunk...

Hanna babánk nagyon nehezen fogant, hét évet vártunk rá! Nagyon nehéz ( inkább csak hosszú ) szülés után, 2007.március 20-án , 13.15-kor megérkezett hozzánk :)))))
Amikor 2 éves lett , elhatároztuk, hogy jöhetne a kis tesó. Vártunk 10 hónapot és mivel nem történt semmi, elmentem a dokimhoz. Vizsgálatok, gyógyszerek stb... Rá két hónapjára Vajk már a pocakomban lapult :)

A képen: Hanna bébi :)))))