Másnap

Beértünk a győri kórházba. Mindenhol boldog kismamák, amerre csak néztünk...Mi pedig ültünk ott , mint két rémült kisegér és csak arra gondoltunk, hogy ez nem velünk történik és nincs is semmi baj...

Behívtak bennünket. A " kedves doktor úr " ridegen, kimérten és alig hallhatóan hellyel kínálta a férjem, engem pedig utasított, hogy tegyem szabaddá a hasam. Szegény Petim, annyira zavarban volt, hogy csak állt a lábamnál és nem mozdult... Erre a doki ráripakodott, hogy üljön már le. Elkezdte a vizsgálatot, közben befutott még egy orvos ( ő nagyon szimpatikus volt, még egy megnyugtató simogatásra is tellett tőle ) és a két szonográfus is. Nagyon halkan beszéltek , a rémülettől nem halottunk semmit, csak bámultuk a képernyőt és akkor megláttuk a lábát. Kicsit befele tartotta, még össze is néztünk a párommal kérdőn: te is látod??
Aztán jött a diagnózis: mindkét oldalon dongaláb, combcsont kissé rövidebb, magzatvíz az átlagnál lényegesen több.
Csak az kattogott a fejemben, hogy de hát ez gyógyítható!!!! Amikor ennek hangot adtam a válasz ennyi volt: ne a lábával foglalkozzon, van itt más is! Könyörgöm honnan tudtam volna?? Megkérdeztük mi az? A válasz kimérten, részvét mentesen ennyi volt: arra gondolok, hogy kromoszóma rendellenesség, de nem tudom milyen. Tipikus jelek nincsenek, de szülés után majd kiderül. Magzatvíz vételnek értelme nincs, mert a terhesség 27. hetében jár, úgyhogy ezt a gyereket már meg kell szülni!....Majd kiviharzott..
Ilyen mértékű bunkóságot még soha nem tapasztaltam!!!!
Aztán megállíthatatlanul elkezdtünk sírni. Mindketten. A szonográfus hölgy vigasztatalt bennünket, hogy azért ne adjuk fel, hátha megússzuk a lábacskájával, bár ő is elismerte, hogy ettől nem lenne ilyen bazi sok a víz.
Úgy támolyogtunk ki a rendelőből... Két összetört , síró ember a boldog kismamák közé... Láttam a rémületet az arcukon és, hogy óvón a hasukra teszik a kezüket....

Haza felé egy darabig szótlanul ültünk egymás mellett a kocsiban, aztán megtörte a férjem a csendet: "Na és? Kicsit kacskalábú lesz, de akkor is lesz olyan focista, mint a magyar válogatott!!! "
Abban a pillanatban ( ahogy most is ), arra gondoltam, hogy milyen jó , hogy ő a férjem!!!!
Mire haza értünk szinte minden lehetőséget átbeszéltünk. A lábát rendbe rakják, keresünk egy jó sebészt, ha esetleg arra lenne szükség. De felkészültünk a legrosszabbra is: imádkoztunk, hogy ha nagyon nagy a baj, ne szenvedjen...